Gastrostomia

Néha egyesek már nem tudnak szájon át enni, mint a nyelési rendellenességek esetében. Az enterális táplálkozás ezután felhasználható táplálékukra, egy beavatkozásnak köszönhetően: a gasztrosztómiának.

Ez lehetővé teszi a gyomor számára, hogy a hasán kialakított nyíláson keresztül kommunikáljon a külsővel. Ezután egy szonda lehetőséget ad az élelmiszer közvetlen bevitelére a gyomorba: ezt nevezzük enterális táplálkozásnak.

Néha előfordulhatnak szövődmények, de ritkák. Ezt az eljárást, pontosabban perkután endoszkópos gastrostomiának hívják, világszerte széles körben elterjedt, ez a művelet jól ellenőrzött, nagyon biztonságos és hatékony funkcionális gyomor-bélrendszerben szenvedő betegeknél.

Mi az a gastrostomia?

A gasztrosztómia fogalmának első kifejezése 1837-ből származik, de csak 1876-ban sikerült sikeresen elvégezni az első gasztrosztómiás műveleteket az embereknél. 1980-ban állapították meg a világ legszélesebb körben alkalmazott technikáját, Gauderer és munkatársai: ez az úgynevezett perkután endoszkópos gastrostomia technika, vagyis GPE. Ez a művelet abból áll, hogy nyílást készít a gyomorban, és etetőcsövet ad hozzá. Csövek és táplálkozási zacskók segítségével lehetővé teszi az enterális táplálékot közvetlenül annak a betegnek a gyomrában, aki már nem tud szájon át (szájon át) enni.

A gasztrosztómia cső behelyezésének művelete endoszkópiával történik (endoszkóp, lámpával és kamerával ellátott rugalmas cső segítségével, amely lehetővé teszi a szervek üregeinek megjelenítését), vagy radiológiai képalkotással, vagy akár sebészeti technikákkal, például nyitás vagy laparoszkópia (más néven laparoszkópia, a laparoszkópia olyan sebészeti technika, amely lehetővé teszi a beavatkozást a hasüreg zsigerein, a hasfal minimális megnyílásával).

Hogyan hajtják végre a gasztrosztómiát?

Felkészülés a gasztrosztómiára

• Tájékozott beleegyezést kell beszerezni a betegtől vagy törvényes döntéshozó gondviselőitől. A tájékozott beleegyezés célja annak biztosítása, hogy a páciensnek nyújtott ellátást elmagyarázzák neki, és teljes körű tájékoztatást nyújtson neki az enterális táplálás előnyeiről és kockázatairól a gasztrosztómiás eljárás előtt.
• A betegnek a műtét előtt egész éjjel üres gyomornak kell lennie (nyolc órán keresztül).
• A páciens megelőző antibiotikumokat kap egy órával a gasztrostómia cső behelyezése előtt. A szokásos antibiotikum-terápia tehát 1-2 gramm cefazolin intravénás beadásából áll.

A gasztrosztómia működésének menete

A legtöbb esetben nincs szükség általános érzéstelenítésre, elegendő a helyi érzéstelenítés. Számos technikát fejlesztettek ki a gasztrosztómia cső behelyezésére. Általában mindezek a módszerek közös koncepcióval bírnak, vagyis a gasztrosztómiás cső behelyezésére a hasfalon keresztül, egy olyan ponton, ahol a gyomor és a hasfal szorosan érintkezik. Itt található a klinikai gyakorlat három leggyakoribb technikájának rövid leírása:

• A Gauderer és munkatársai által eredetileg bevezetett módszert ma is a legszélesebb körben használják egy gasztrosztómiás cső vagy GPE cső bevezetésére. Egy zsinórt tűvel szúrnak a gyomor belsejében lévő hasfalon keresztül, endoszkópiával csipesszel megfogják, és a nyelőcsövön és a szájon át visszahozzák. Ezután a zsinórt az etetőcső végéhez rögzítik, és a csövet a szájból a nyelőcsőbe és a gyomorba viszik, majd a hasfalon keresztül lépnek ki.
• A második technika ugyanúgy indul. Vezetékként használt huzalt az endoszkóp segítségével a gyomorba és a szájon keresztül vezetnek be. Az etetőcsövet a vezetőhuzalon át a gyomorba tolják, és a lyukasztási helyről kerülnek ki. Az első módszerrel nincs szignifikáns különbség a szövődmények vagy a hatékonyság szempontjából.
• A harmadik technika, az úgynevezett Russell-technika, Seldinger-módszerrel vezeti a vezetéket a gyomorba endoszkópiával. Ezután egy táguló katéter és hüvely halad át a vezetőhuzalon, és a vezetőhuzal eltávolítása után az adagolócső előrelép a hüvelyen, amelyet kihúznak.

Miért kell gasztrosztómiát végezni?

A gastrostomia olyan betegeknél javallt, akik nem tudnak elegendő ételt szájon át enni, különösen nyelési rendellenességek esetén. Így az enterális táplálkozás, vagyis a gasztrosztómiás csövön és a csőrendszeren keresztül közvetlenül a gyomorba érkező táplálék lehetővé teszi számukra, hogy biztosítsák az elegendő táplálékfelvételt, kielégítve az anyagcsere-szükségleteiket. Ezért olyan betegeknél végezzük, akiknél fennáll a súlyos vagy közepes mértékű alultápláltság veszélye.

• Ha a betegeknek funkcionális gyomor-bélrendszere van, akkor ezt az enterális utat részesítik előnyben a parenterális táplálkozás, vagy a vér útján történő infúzió útján történő táplálás: ez az intravénás útvonal több kockázatot jelent, és költsége magasabb.
• A nazo-enterális csöveket, amelyek akár az orr útján mennek keresztül (nasogastricus, nasoduodenalis és nasojejunális), általában rövid távú (harminc napnál rövidebb) enterális ételek számára vannak fenntartva ép légúti reflexben szenvedő betegeknél, különösen mivel nagyobb az irritáció veszélye is vagy például nyelőcső reflux.

Az enterális táplálkozás célja tehát nemcsak a nyelési rendellenességben szenvedő beteg túlélésének, valamint tápláltsági állapotának javítása, hanem az életminőség javítása is. Valójában azok a feltételek, amelyekre a betegeket enterális úton táplálják, bizonyos esetekben a következő kórképeket követik:

• neurológiai betegségek és pszichomotoros retardáció, például: nyelési rendellenességgel járó agyi érrendszeri betegségek, motoros idegsejtek betegségei (például amiotróf laterális szklerózis), sclerosis multiplex, Parkinson-kór, agyi bénulás, demencia, agydaganat, pszichomotoros retardáció;
• csökkent tudatszint: fejsérülés, intenzív terápiás betegek, elhúzódó kóma;
• rák: fej- és nyakrák, nyelőcsőrák;
• egyéb: égési sérülések, veleszületett rendellenességek (például a nyelőcső trachea fistulái), fistulák, cisztás fibrózis, bél szindrómák (például Crohn-betegség), arcsebészet, többszörös trauma, krónikus veseelégtelenség, AIDS;
• hasi rosszindulatú daganat.

A várt eredmények

A műtétet követő napok: vigyázni kell

A fájdalomcsillapítás elengedhetetlen a gasztrosztómia cső behelyezése után. Sok beteg hasi kellemetlenségről számol be, ami a gyomor duzzadásával jár az eljárás során. A sztóma nyitását minden második nap ellenőrizni és fertőtleníteni kell.

Ritka szövődmények

A gasztrosztómiát általában biztonságos eljárásnak tekintik. Komplikációk azonban felmerülhetnek, kisebb vagy nagyobb szövődményekre bontva. Az eljárás halálozási aránya nagyon alacsony, de növekedhet a mögöttes társbetegségekben szenvedő betegeknél.

A kisebb komplikációk közül:

• sebfertőzés;
• a cső szivárgása a hasüregbe;
• szivárgó sztóma (a nyílás elkészült);
• a gastrostomia cső akaratlan eltávolítása;
• a cső elzáródása;
• pneumoperitoneum (levegő jelenléte a hashártyában);
• gyomorelzáródás;
• hashártyagyulladás.

A fő komplikációk közül:

• vérzés;
• toxikus sokk szindróma;
• a bél perforációja;
• nekrotizáló fasciitis (gyorsan terjedő fertőzés, amely befolyásolja a bőr alatti és a zsírréteget);
• áttétes rajzás.

Várható eredmény: megakadályozza a jelentős fogyást

Jelentős számban vannak olyan betegek, akik valódi orvosi haszonra számíthatnak a gasztrosztómiás cső elhelyezésével. Így egy négy év alatt végzett prospektív vizsgálat 210 súlyos betegségben vagy jóindulatú betegségben szenvedő betegnél azt mutatta, hogy a műtétet megelőző három hónap alatt körülbelül 11,35 kg-ot (kb. 1,5 kg-ot) fogyott; a GPE-csövön keresztüli enterális táplálék tizenkét hónap végén az átlagos súlygyarapodás 3,5 kg volt (+/- 1,7 kg).

Így a gasztrosztómia után várható legnagyobb nyereség a nagyobb fogyás megakadályozása, amely a szájon át történő étkezés nehézségéhez vagy képtelenségéhez kapcsolódott.